Chéri - Egy
kurtizán szerelme
*A bejegyzés cselekményleírást
tartalmaz*
Egy igazán szép filmet néztem meg a minap, és
miután a TV képernyőjén megjelent a vége felirat, azon gondolkoztam, hogy
miért csak most bukkantam rá erre remekműre?
A film 2009-ben készült Michelle Pfeiffer
főszereplésével, aki még – ugyan az arcához minden bizonnyal időnként
hozzányúlnak a sebészek, de még nem esett túlzásba a szépészeti beavatkozásokat
illetően – ennyi idősen is gyönyörű!
Ez kifejezetten az a film, amit meg kell nézni.
Csodálatosan szép helyszínek, és kosztümök vannak benne, a történet pedig
érdekes, a színészek játéka meggyőző, és magával ragadó.
Senkit ne riasszon el, hogy a film olykor kissé
deprimáló érzetet kelt a nézőben, mert ez ettől még egy csodálatos alkotás, és
az azonos című könyvet/amelyből a film is készült/ is érdemes elolvasni!
Hollywood néha alaposan mellé tud nyúlni, de ez
esetben a szereposztás, és a forgatókönyv is rendben volt!
A helyszín Párizs
és az 1900-as években járunk, amikor is, a még mindig gyönyörű, középkorú Lea (Michelle Pfeiffer) szerelmi viszonyba
bonyolódik a nála több mint 20 évvel fiatalabb Chéri-vel (Rupert Friend).
A fiatalember Lea
kurtizán barátnőjének Madame Peloux fia (Kathy
Bates), és egy meglehetősen elkényeztetett egoista férfi. Lea, aki valaha
maga is kurtizán volt – még hozzá nagyon híres –, sok türelemmel, és
szeretettel formálja át Chérit egy igen vonzó férfivá. Távol tartja a bajtól, a
drogoktól és az olcsó italoktól. Megtanítja érzékien szeretkezni... Lea tudja,
hogy talán bolondot csinál magából, de úgy véli miért is ne, hiszen az élet túl
rövid ahhoz, hogy mindig megfontoltak legyünk.
Bár a
kapcsolatuknak a nő nem sok jövőt jósol, mégis hat éven át élnek együtt
Chérivel, viharos, olykor vitáktól sem mentes boldogságban.
Ám egy napon Madame
Peloux úgy dönt, hogy a mostanra huszonöt éves fia ideje, hogy megalapozza a
jövőjét, és feleségül vegyen valakit, és unokákat nemezzen. Választása egy
másik kurtizán leányára Edmée-re esik (Felicity
Jones), akinek anyjával megállapodást kötnek, és Chérinek tetszik vagy sem,
de meg kell nősülnie.
Lea úgy tesz, mint,
akit az a tény egyáltalán nem zavar, hogy szerelme valaki mást vesz el,
színészkedik, és elhiteti mindenkivel, hogy már régen számított erre. Látszólag
belenyugszik, hogy ez a szerelem eddig tartott és nem tovább.
De véget érnek az
érzések csak azért, mert így kell lenniük? Kurtizánként megtanulta, hogyan
rejtse el valódi énjét, hogyan hitesse el a világgal, hogy minden rendben van,
gondja egy szál se. De mélyen belül, szinte felemészti a lelkét a bánat,
szerelme elvesztése miatt.
Chéri sem boldog, a
házassága egy szenvedés, és kínként éli meg, hogy ilyen messze kell lennie Leától.
A férfi lassan ráébred, hogy Lea az egyetlen nő, akit igazán szeretni tud...
A címszerepben Michelle Pfeiffer-t láthatjuk, akinek a
nevét aligha hiszem, hogy be kéne mutatni a filmrajongók előtt. A háromszor
Golden Globe díjra jelölt 57 éves színésznő még mindig lélegzetelállítóan
gyönyörű, és persze rettentően tehetséges.
A hölgy férje David E.
Kelley, producer és forgatókönyvíró, akinek sok remek sorozatot köszönhetünk,
többek között az Ally McBeal-t.
Michelle, olyan
filmekben csillogtatta meg tehetségét, mint a Veszélyes kölykök, ahol a
gettóban tanító elszánt nőt alakította. De ne feledkezzünk meg A hírek
szerelmesei filmről sem, vagy a Temetetlen
múlt, Nevem Sam, Fehér leander, Csillagpor, Szentivánéji álom stb…
Mostanában nem
lehet azt mondani, hogy túl jól választott volna filmszerepeket, gondoljunk
csak az Éjsötét árnyék c. filmre, ami
nekem személy szerint nagy csalódás volt minden szempontból. De a Chéri igazán
jó film, és a színésznő tökéletes volt a szerepre.
Lea
a csodaszép kurtizán szemet kápráztatóan elegáns ruhákban mutatkozik.
Kifinomult, és stílusos, nem hiába volt hosszú időn át olyan közkedvelt a
férfiak körében. De mára sajnos kezd kiöregedni a szakmából, ám még utoljára
úgy dönt, megragadja a lehetőséget, amikor magához veszi az egyik barátnője
fiát Chérit, aki később bele is szeret. Nagyon jól megírt, érzelemdús, érdekes
karakter. Michelle kihozta belőle a lehető legtöbbet.
Szereplők
Lea:
Michelle Pfeiffer
Chéri:
Rupert Friend
M.
Peloux: Kathy Bates
Edmée:
Felicity Jones
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése