Sose halunk meg, avagy találtam egy ősz hajszálat...

Bejegyezte: Etti







Kép forrása: lizbreakingthenorm.wordpress.com



Az emberek nem szeretnek szembenézni az öregedés elkerülhetetlen mivoltával, és ezzel én is így vagyok. Az idő múlása félelmetesebb, minthogy azt kezelni tudjam. De a minap történt velem egy „horrorisztikus” élmény és már én sem tudok tovább tagadásban élni.
Megtaláltam az első ősz hajszálat (rendben nem hajszál, mert nem a fejemen volt).

A munkahelyemen, éppen mosdóban voltam, lenéztem oda… Nem igazán nézegetem, de most odapillantottam, és ott volt egy hófehér szőrszál. A tüdőmben bennrekedt a levegő, és ha tehettem volna, felkiáltok. De nem voltam abban a helyzetben, hogy hangoskodhassak, ezért hát némán formáltam a NEM, NEM, NEM! szavakat. Azonnal eltávolítottam, és igyekeztem mantraként ismételgetni, hogy ott sem volt az az ősz szőrszál. Egyébként alaposan megvizsgáltam, mielőtt kidobtam, mert annyira különös érzés volt egy teljesen fehér szőrszálat a látni, főleg mivel az enyém volt.
Igen, tudom nem kéne egyből pánikba esni, de az ember ilyenkor nem tudja kontrollálni az érzéseit. Legalábbis én nem tudtam. 32 éves lévén, egyszerűen még tudomást sem akartam szerezni arról, hogy szépen lassan eljár felettem az idő. Igyekszem úgy tenni, mintha nem számítana a korom, pedig nagyon is számít.





Kép forrása: fitandfemale.typepad.com



A társadalmunk egyértelműen megkülönbözteti a férfiak és nők életkorának állomásait. Nem egyszer hallottam már (biztos vagyok benne, hogy ezzel nem leszek egyedül), hogy egy harmincas férfi MÉG csak 30 éves. Ugyanakkor egy harmincadik életévét betöltő nőt a MÁR 30 éves megkülönböztetés illeti.
Ennek oka valószínűleg a termékenységre vezethető vissza, még ha ez az adott emberben nem is tudatosul. Egy férfi átlagosan 60 éves koráig képes utódot nemzeni, a nőknek 45 éves kor felett már erős kockázatot jósolnak, ha szülni szeretne.
Ráadásul sokszor lehet látni, hogy a férfiak igenis szebben öregednek. És ezek után ne legyünk irigyek rájuk???

Mi nők kétségbeesetten próbáljuk megállítani az időt, ami lássuk be egyszerűen lehetetlen küldetés.
Ettől függetlenül, hajat festünk, ránctalanító krémet használunk, sminkelési technikákkal csalunk.
A bátrabbak (vagy tehetősebbek) pedig a plasztikázástól sem riadnak vissza, csakhogy még pár évig megtarthassák fiatalságuk látszatát. Arcfelvarrás, zsírleszívás, ajakfelötlés stb… A legártalmatlanabb talán a botox kezelés.
Most talán páran mondjátok: Jaj én nem csinálom ezt, és engem nem érdekel. Akkor te nagyon szerencsés vagy, és az önbizalmad legalább 120%-os. 

Én nem tartozom abba a csoportba, akit mindez nem érdekel. Nagyon is aggodalommal tölt el a szemem körüli aprócska szarkalábak helyzete, a szám mellett lassan elmélyülő ránc állapota. Sokszor vizsgálom a kezemen lévő bőrt, és meg kell mondanom, látszik rajta, hogy már nem húszéves vagyok, pedig igyekszem hidratálni, de ettől még ugyanúgy látszik rajta az idő múlása.
Egyébként, ha esetleg igyekszem figyelmen kívül hagyni az öregedés tüneteit, akkor majd a reklámok és a filmek külön közvetítik nekem…

Az a helyzet, hogy valamennyire a társadalom kényszerít minket bele, hogy megpróbálunk mások lenni, mint az adott életkorunk. Mindig is a fiatalság volt az egyik legnagyobb kincs az emberiség számára. Éppen ezért igenis elvárják egy 50 éves nőtől is, hogy ne tűnjön többnek korai negyvenesnél, a frizurája, öltözködése, a bőre állapota ennek megfelelően legyen fiatalos.
Ez azért vicces, mert, amíg mi és mondjuk, az édesanyánk próbálunk fiatalosan kinézni (nyilván nem őstinédzsernek tűnve), addig egy jó pár éve szokássá vált, hogy a gyerekeinket a korukhoz képest felnőttesebben öltöztessük.
A ruházati cégek számtalan alkalommal másolják le az aktuális felnőtt ruházati divatot, és készítik el annak miniatűr változatát. Bevallom, szerintem egyébként minden kislány és kisfiú eszméletlenül cuki az ilyen ruhákban. De itt akkor is meg kell jegyeznem, hogy szerintem megbillent az egyensúly.

Emlékszem, hogy 9 évesen mennyire rémesen öregnek gondoltam az akkor 34 éves anyámat. Persze gyerekszemmel nézve ez az életkor igenis soknak számított. 
Számomra felfogatlanul messzinek tűnt. Na, most, hogy alig két év múlva betöltöm a 34-et rájöttem, hogy ez baromira nem sok. Sőt nagyon is azt szeretném hinni, hogy fiatalságom teljében vagyok, és mikor összehasonlítom az életem az anyáméval rájövök, hogy mennyit változott a világ.
Az édesanyám 25 éves korára 3 gyerekes anya volt, és ez így volt rendjén.
Én 25 éves koromban eldöntöttem, hogy külföldre költözöm, és új életet kezdek gyakorlatilag a nulláról.
32 évesen gyerekem még mindig nincsen, sőt pár hete kiderült, hogy úgy látszik már férjem sem. Ez utóbbi amúgy megkívánna egy hosszú, blogbejegyzést, de senkit nem akarok untatni a házasságom tönkremenetelével, ráadásul be kell látnom, egyoldalúan írnám le az eseményeket, és nem tudnék pártatlan lenni…

Szóval visszacseng a fülemben az, amikor anyám megjegyezte: Majd amikor az én koromban leszel, rájössz, hogy nem is olyan sok az a harminc valahány év… Persze nem hittem neki, de nyilván igaza volt. : )
Mai szemmel nézve az édesanyám még mindig fiatalos számomra, és nem látom rajta az öregedés drasztikus jeleit. Nyilván a szeretet is „elvakít” valamennyire.
Volt, amikor én festettem az anyám haját, és szinte sokkot kaptam, mikor rájöttem, hogy vannak ősz hajszálai. Addig sosem láttam őket, és bevallom, teljesen azt hittem, hogy neki nincs is. : ) De mikor láttam, hogy bizony őt sem kíméli az idő vasfoga, egy pillanatra nyomasztó érzés feszült a mellkasomban.

A halandóság érzése borzalmasan kellemetlen tud lenni. Persze az ember nyilván tisztában van vele, hogy nem fog örökké élni. Én nem szoktam a halálomon gondolkozni (valószínű ez így normális). Régebben próbáltam elképzelni, de az agyammal egyszerűen nem tudtam felfogni az állapotot. Úgy gondoltam, biztos olyan érzés lesz, mintha aludnék, aztán rájöttem, nem lesz olyan érzés, nem fogok érezni semmit sem! Na, ez az, ami megrémített.
Az, hogy megszűnök létezni, hogy nem fogom tudni, kinek hiányzom, mit gondolnak rólam, hogy nem tudok érintkezésbe lépni senkivel, rossz érzés.
Jó egy kicsit előre szaladtam az egyetlen ősz szőrszálamtól a halálig. : ) Bár lássuk be az első jelet megkaptam, a halandóságom bizonyítéka szó szerint a kezemben volt.



Kép forrása: dirtyandthirty.com  

Aggodalomra nincs ok, az elmúlt 100 évben már eléggé megnövekedett az átlagéletkor. Ennek megfelelően az emberek, másként élnek, mint mondjuk a nagyszüleik.
A mai harmincasok még sokszor egyetemisták, nagy erőkkel karriert építenek, és sokunknak még abszolút tervbe sincs véve a gyerekvállalás. Az idősávok eltolódtak.
Ma több mindent próbálunk elérni 30 éves korunkra, hogy elmondhassuk, igen kiéltük magunkat, igen sikerült megalapoznunk a további életünket. Ma már tovább tart az az időszak, amikor kihasználhatjuk az élet adta lehetőségeket.

10-15 évvel ezelőtt még az volt az evidens, hogy mire harminc vagy gyereked van, ma már a 35. életév az új maximum ráta. Viszont ez továbbra is nagy részben a nőkre érvényes.
Igen a férfiakra még mindig más „szabályok”, társadalmi elvárások vonatkoznak.
Régi osztálytársaim facebook képeit elnézegetve a lányok 80%-a házas illetve min 50%-nak gyereke van.
A fiúk esetében alig 45% nős. Ugyanolyan korúak vagyunk, mégis a férfiak érettsége és elkötelezettségi szintje alacsonyabb mint egy nőé. Nem, félreértés ne essék, nem degradálom le a férfiakat.

Kérdezz meg egy 30 éves nőt, hogy szeretne-e a közeljövőben családot. Valószínű igennel fog felelni, és ez egy 5 éves terv lesz a számára. Minket valahogy jobban sürget az idő.
Egy 30 éves férfi, ha igennel válaszol ugyanerre a kérdésre, akkor számára valószínű a családalapítás 10 éves tervet ölel fel.
Ezt az öregedés miatti félelmünkre vezetném vissza. A nőkbe bele van programozva, hogy rettegjenek a ráncoktól, ősz hajszálaktól de leginkább az idő múlásától. A férfiakba viszont azt nevelik bele, hogy olyanok akár a jó bor, az idő haladásával csak még értékesebbek, jobbak lesznek.
Igaz azt is meg kell jegyeznem, hogy a férfiak nagy ellensége a kopaszodás, mert ugyebár sokszor csak addig tartunk egy pasit vonzónak, amíg dús hajkoronája van…
De a lényeg, hogy férfiak és nők a tervei, a jövőképük nincs összehangolva. Hogyan alapítsunk családot, mikor mi csajok attól félünk kiöregszünk, ugyanakkor a párunk, meg teljesen biztos benne, hogy még bőven van ideje mindenre. És igaza is van, ugyanis a férfiaknak több idő jutott. Nyugodtan belefoghatnak a gyerekvállalásba 45 évesen is, senki meg nem szólja őket ezért. Próbáld meg ugyanezt nőként... Ugye? Hacsak nem vagy hollywoodi színésznő felejtsd el, hogy az emberek nem vesznek a szájuk a "későn" szülés miatt.

Az egyik barátnőm N. 36 éves. A vőlegénye B. szintén vele egyidős. Na, mármost B. egy-két éve még közölte a barátnőmmel, hogy ő bizony nem akar házasságot és gyereket 40 éves kora előtt, viszont, mikor erre adja a fejét, szeretne 4 kis csemetét maguknak.
Erre N. közölte vele, hogy nyilvánvaló, hogy nem veszi figyelembe, hogy egyidősek. Ugyanis mikor B. 40 éves lesz, akkor N. is annyi lesz, és mégis hogy gondolta B. hogy N. majd akkor áll neki 4 gyereket szülni??? A problémát azóta megoldották, és idén esküvő is lesz, gondolom utána pedig belevágnak a gyerek projectbe, mert N. nem fog várni...
De ez a korábbi  kis matematikai félreértésük, egyértelműen abból adódott, hogy a férfiak kevésbé félnek az idő múlásától, mint a nők.

Én azt szeretném, ha a társadalmi elvárások változnának egy kicsit. Azt kívánom még meg sem született gyermekemnek, hogy ne kelljen amiatt aggódnia, hogy az ő életkora többet nyom a latba, amennyiben nőnemű. Hogy ne érje hátrányos megkülönböztetés azért, mert még nem szült pedig már 30 éves.
Mert az emberek egy része úgy érzi, még van időnk családot alapítani, a másik fele viszont rázza a fejét, hogy na itt van egy újabb kiöregedett szingli.
Hát nem lenne csodás, ha egyszerűen élvezhetném az adott életkoromat anélkül, hogy valaki az orrom alád dörgölné, a dolgot? Egyszerűen csak úgy szeretnék 32 éves lenni, hogy nem érzem a vállaimra nehezedő nyomást a gyerekvállalással kapcsolatban. Szeretném, ha elmúlna az időnként lelkemben feltörő bűntudat, amiért jelenleg még önző vagyok, és inkább utazgatom, éjszakázom, mint pelenkát cserélek. Jó lenne, ha nem kapnék több lesajnáló pillantást azoktól, akik máshogyan gondolkoznak mint én.

De leginkább azt szeretném, ha nem kéne szégyellnem az öregedést, ha a ráncok nem halálos ítéletek lennének, ha nem kéne magamra erőszakolnom a legújabb divatirányzatot, ezzel sokszor elvérezve a jó ízlés vágóhídján.

Csak önmagam szeretnék lenni, egy fiatal nő, aki hiszi, hogy az elkövetkező sok-sok évben még számtalan kaland és öröm vár rá.
Mindig félni fogok a haláltól, mert nem tudom elképzelni azt az állapotot. De ez nem nyomja rá a bélyegét a hétköznapjaimra, mert élni jó, használjuk ki, akkor is, ha közben öregszünk egy kicsit. És, ha előjönnek az ősz hajszálaink, fessük be, ha zavar, ez a trükk mindenkinél beválik. : )
Kategória: 0 megjegyzés

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése