Boldog Valentin napot

(kép forrása google)


Valentin nap. Egy kis történelmi hatter: Valentin nap (Bálint nap, igen ezen a napon ünneplik a Bálintok a névnapjukat, ne felejtsük el, ha van ilyen nevű ismerősünk) a 20. Század végétől vált igazán népszerűvé, mint a szerelmesek napja.
Szent Bálint  a szerelmesek, lelkibetegek és az epilepsziával élők védőszentje. A szentről elterjedt egyik történet szerint, mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték volna, Bálint a hite erejével visszaadta a börtönőre vak leányának a látását. Mielőtt – a hagymány szerint – február 14.-én kivégezték, búcsuüzenetet küldött a lánynak amelyet így írt alá: „ A Te Bálintod”. Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének egyik leggyakoribb magyarázata. A legenda szerint a püspök a szerelmeseket keresztény szokások szzerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek.


(forrás: google, wikipédia)

Kategória: 0 megjegyzés

Lencsesaláta egy kis malacsággal






Lassan itt lesz a szilveszter, és a babona szerint a lencse szerencsét hoz nekünk. Ezért is ajánlom most nektek ezt a gyorsan elkészíthető „salátát”, ha esetleg már unjátok a hagyományos lencse ételeket. Tényleg pillanatok (30 perc) alatt készen volt, és gyakorlatilag alig kellett hozzá valami. :) Remélem, kipróbáljátok.
Kategória: 0 megjegyzés

Filmcsemegék: A méhek titkos élete







A film Sue Monk Kidd 2002-ben megjelent, azonos című regénye alapján készült. A 2008-ban bemutatott művet forgatókönyvre átdolgozta, valamint rendezte  Gina Prince-Bythewood.

A film a hatvanas évek Amerikájában Dél- Karolinában játszódik. Ebben az időszakban főleg a déli államokban még meglehetősen központi téma volt az afroamerikai és a fehér emberek között húzódó ellentét. Martin Luther King polgárjogi harcos, arra szólítja fel az országot, hogy vessenek véget a kiközösítésnek, és mindenkit részesítsenek egyenlő jogokban. Ehhez képest a feketék még mindig a buszok hátsó részében utazhatnak csak, feltéve, ha egyáltalán felengedik őket a tömegközlekedési járművekre. Nem engedik őket hotelszobát kivenni, kinézik őket az éttermekből, és a moziba csak külön bejáraton mehetnek be, és még véletlenül sem ülhetnek a fehér emberek közelébe.Ebben a világban próbál meg boldogulni Lily a fehér lány.
Kategória: 0 megjegyzés

Könyvajánló, Titkok Örvénye






A Titkok Örvénye egy olyan könyv, ami a női barátságról szól. Emelet betekintést nyerhetünk az anyaság nehéz világába is.
A regényben minden egyes fejezetben egy másik szereplő szemszögéből látjuk a dolgokat, és mindenkinek bepillantást nyerhetünk a múltjába és a jelenébe. A főszereplő Noelle, Tara és Emerson.
Kategória: 0 megjegyzés

Filmcsemegék: Sült zöld paradicsom





*A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz*


Egy ideje nem jelentkeztem már filmismertetővel, szóval úgy gondoltam itt az újabb alkalom, hogy bemutassam nektek az egyik kedvenc filmemet. A Sült Zöld Paradicsom című amerikai alkotást romantikus vígjátéknak szánták, ám szerintem sokkal inkább a dráma felé hajlik. A filmet 1991-ben mutatták be John Avnet rendezésében, és az alkotás két kategóriában is jelölve lett Oscar-díjra.
A filmet Fannie Flagg azonos című könyve ihlette.

Én a magam részéről már nagyon sokszor megnéztem ezt a filmet. Nem csak a korszak a 20-as évek, de maga a történet is magával ragad, nem is beszélve az ízes déli akcentusról (angolul tudók előnyben), ami nekem megmagyarázhatatlan módon tetszik. Természetesen a színészi játékokat is meg kell említenem, na meg azt, ahogy az egész film fel lett építve. Van egy történet, ami a múltban játszódik, és köré építettek egy másikat, ami pedig a jelenben…
Kategória: 0 megjegyzés

Happy New Year







Szilveszter éjszaka az a pontja az évnek, amikor lehetőségünk van magunk mögött hagyni az előző évben történt rossz dolgokat, és ha sikerül, akkor pozitív hozzáállással tekinthetünk a jövő felé. Ezen az éjjelen az alkoholos mámorban hajlamosak vagyunk olyan ígéreteket, fogadalmakat tenni, amiket egy pillanatig sem gondolunk komolyan, mégis hangosan kimondjuk, ami a fejünkben van, mert akkor abban a percben tényleg elhisszük, hogy elég erősek leszünk, például, hogy leszokjunk a dohányzásról…
Kategória: 0 megjegyzés

Boldog Születésnapot!


A kép forrása: santabanta.com



Idén lesz a 32. születésnapom, és ezért úgy érzem, még mindig bátran felvállalhatom a koromat. Bár meg kell jegyeznem, azért egy kicsit aggaszt, hogy ilyen sebességgel pörögnek az évek. Gyerekként nem tűnt fel, hogy az idő ilyen gyorsan halad egy 24 órás napot sokkal hosszabbnak és sokkal élvezhetőbbnek éltem meg. Most meg ott vagyok, hogy még csak a múltkor voltam harminc, és hova lett már megint két év??? Nem érzem magam 32-nek, igaz ugyan nem tudom, hogy kéne viszonyulni ehhez a korhoz. Hol is kéne tartanom mostanra?
Inkább most nem is akarok belemenni, hogy milyen káros, önbizalom romboló hatások érik a nőket, ami miatt egy idő után szégyellik felválni a korukat… Ez a nézet nem ettől a poszttól fog megváltozni.
Kategória: 1 megjegyzés

Téli Harry Potter fanfiction kihívás








Lassan elérkezik a téli időszak. A fák már hullatják a levelüket, készülődnek a jól megérdemelt téli pihenésükre. Esik az eső, lassan már a hó is, és ilyenkor óhatatlanul is ránk tud törni a depresszió.
Hogy ezt az érzését elűzzék, Aidemera és Belinda idén is egy remek Harry Potter fanfiction kihívással készültek nekünk.
Akár írni, akár olvasni szeretnél, szeretettel várnak téged az oldalukon: II. Winter Wonderland Challenge
Nézzetek be a blogra, mert nagyon ötletes kulcsokat találtak ki, és igazi újításokkal is készültek.
Nem csak fanfiction író kategória lesz, hanem képregény, képkészítő, és videó készítő kategóriában is lehet jelentkezni.
A részleteket WWCH kihívás blogján találod.
Én biztosan megyek majd olvasni, nézelődni, ha elkészültek a művek. : )
A jelentkezők számáról folyamatosan hírt fognak adni a facebook csoportjukban.  



Sok szerencsét kívánok a játékon résztvevőknek, és a szervezőknek is!

Kategória: 0 megjegyzés

A szivráványon túl... Mert állást akarok foglalni a kérdésben





Kép forrása: intds.deviantart.com
  
Ebben az évben különösen nagy figyelmet kapott a homoszexualitás. Én a magam részéről abszolút támogattam a mozgalmat, hogy törvényes házasságot köthessenek olyan emberek is, akik a saját nemükhöz vonzódnak.
Itt Írországban voltak ellen kampányok, ahol azt a nagy baromságot találták mondani, hogy azok házasodjanak csak össze, akik családot akarnak. Persze a dologban benne volt az üzenet, hogy a homoszexuálisok ne akarjanak családot. Egyébként ilyen formán én is kilógtam a sorból, mert férjnél voltam, de nem volt gyerekem…
Kategória: 0 megjegyzés

Sose halunk meg, avagy találtam egy ősz hajszálat...








Kép forrása: lizbreakingthenorm.wordpress.com



Az emberek nem szeretnek szembenézni az öregedés elkerülhetetlen mivoltával, és ezzel én is így vagyok. Az idő múlása félelmetesebb, minthogy azt kezelni tudjam. De a minap történt velem egy „horrorisztikus” élmény és már én sem tudok tovább tagadásban élni.
Megtaláltam az első ősz hajszálat (rendben nem hajszál, mert nem a fejemen volt).
Kategória: 0 megjegyzés