Happy New Year

Bejegyezte: Etti






Szilveszter éjszaka az a pontja az évnek, amikor lehetőségünk van magunk mögött hagyni az előző évben történt rossz dolgokat, és ha sikerül, akkor pozitív hozzáállással tekinthetünk a jövő felé. Ezen az éjjelen az alkoholos mámorban hajlamosak vagyunk olyan ígéreteket, fogadalmakat tenni, amiket egy pillanatig sem gondolunk komolyan, mégis hangosan kimondjuk, ami a fejünkben van, mert akkor abban a percben tényleg elhisszük, hogy elég erősek leszünk, például, hogy leszokjunk a dohányzásról…


Elég sok emlékem van a Szilveszterről. Amikor kicsi voltam, és a szüleim érthető okokból szerették volna élvezni ennek az igen fontos estének az előnyeit, akkor én rendszerint az ikertestvéremmel együtt az apai nagymamámnál voltam elszállásolva. Ilyenkor finomabbnál-finomabb ételeket ettünk (Karácsonykor a mama kicsit mindig túlteljesítette a főzési tervet), és hogy igazán különleges legyen az élmény, a mama megengedte, hogy borospohárból igyuk meg a szörpünket. Gyerekként én ezt igazán előkelőnek tartottam, hiszen mindig irigykedve néztem a felnőttekre, akik családi összejöveteleken talpas pohárból ihattak, míg én biztonsági okokból egyszerű vizes poharat kaptam. Külön gyönyörűséget jelentett a testvéremnek, hogy a mamánk engedte, hogy a lakásában fellelhető összes gyertyát meggyújtsuk. Vacsora után általában társasoztunk vagy kártyáztunk. Nagyon jó volt, és ahogy most írás közben erre gondolok, nagyon szívesen visszamennék abba az időbe, annak ellenére, hogy akkoriban iszonyatos frizurával kellett léteznem. : )

14 éves voltam, amikor először megérett bennem a vágy, hogy a barátaimmal egy házibuliban töltsem el a Szilveszter estét. Nos, az anyám nyilván ezt a pompás ötletet megvétózta. Akkor baromira haragudtam rá, de ma már, bár még nincsen gyerekem, akkor is teljesen megértem, hogy miért nem engedett el egy tinédzser lányt az éjszakába.
Természetesen bepróbálkoztam a könyörgéssel, és az itt vagy ott fogok aludni trükközéssel is, amivel persze úgy öt perc alatt le is buktam.
Az anyámnak egyetlen vendége volt Szilveszterkor, aki próbált mellém állni, és meggyőzni anyut, hogy engedjen el, de ő hajthatatlan volt. Tüntetőleg bevonultam a szobámba duzzogni, és egész este a Romeo & Juliet (Leonardo Dicaprio 1996-os filmje) kazettáját hallgattam teljes hangerőn, és a szőnyegen fekve megkérdőjelezhető tehetséggel énekeltem a számokat.
A következő években már én is belevetettem magam az éjszakába, de úgy látszik, nem voltak túl emlékezetesek a Szilveszter éjszakák, mert nem sok mindent tudok felidézni.
Egy olyan eset volt, mikor a barátom (most már a  volt férjem) annyira beszórakozta magát, hogy éjfél után egy pár perccel haza kellett vele sétálnom. Az amúgy 15 perces utat, egy bő óra alatt tettük meg, és láttam rajta, hogy a zöldre színeződött arcbőre nem sok jót ígér. Elővigyázatosan bekészítettem a lavórt, hátha kijön az a rókabőr, de ő folyamatosan ismételte, hogy jól van. Természetesen miután lefeküdtünk aludni, mégiscsak hányt, méghozzá az én paplanomra.
Gyorsan kivittem a kádba, hogy majd holnap elintézem, mire visszaértem a hálóba, a párom pár hangosan horkolva aludt, de a szag rettenetes volt. Kinyitottam a szobát, gondoltam mellé bújok, hát nem… Egy nagyon vékony kis plédet találtam magamnak, és egész éjszaka fagyoskodtam. Másnap reggel a párom semmire sem emlékezett. Tipikus…

A húszas éveim végén a legjobb Szilveszterek azok voltak, amikor jó sokan összegyűltünk, és társasoztunk. Tudom, ez furcsán hangzik, de igazából olyan jó volt ez. Sokat nevettünk, és pompás volt a hangulat. Ahogy öregszem úgy egyre inkább elmúlik a vágy, hogy valami iszonyat hangos és füstös helyes tomboljak. Sokkal inkább vágyom a jó társaságra, a beszélgetésre.

Egyébként meg kell jegyeznem, hogy sosem voltam nagy barátja az alkoholnak, igazán hamar be tudok rúgni, és nem mondanám, hogy olyankor a viselkedésem kifogástalan.
Az egyik Szilveszter éjjel (nagyjából 5-6 éve) egy ismerős házaspárnál voltunk. Nagyon okosan kitaláltuk, hogy játszunk ivós játékot méghozzá Tequilaval. Hát mit ne mondjak, nem voltam egy szerencsés ebben a játékban, állandóan dupla pohárral kellett innom. Ennek eredményekén éjfélre már alig bírtam állni, és a Himnusz meghallgatása után már haza is mentem.
Szerencsére csak egy emelettel kellett feljebb mennem, de azt hittem elpusztulok. A házaspár női tagja is hasonló állapotban volt, mint én, szóval legalább az a tudat vígasztalt, hogy nem csak én áztam el teljesen. B. a férj, kedvesen felajánlotta a saját fürdőszobájukat, ha már ki akarom dobni a rókabőrt, mondván utána jobban leszek, és maradhatok még, de én az ilyesmit jobban szeretem csendes magányban intézni.
Nagyjából ez volt az utolsó eset, amikor úgy berúgtam, hogy rossz vége volt. Azóta már okosabban csinálom, és nem mondom, hogy még sosem voltam teljesen elkábulva, de legalább nem hánytam.





Az idei évemben nagyjából csak olyan dolgok történtek velem, amiket jobb is, ha elfelejtek. Nem mintha azt gondolnám, hogy sikerrel fogok járni, mert én nem vagyok az az elengedős fajta. Mégis valahogy rá kell vennem magam, hogy lezárjam a dolgokat. Ugyan a válásom át fog csúszni 2016-ba, mégis azt mondhatom az életem egy fontos szakasza idén fog lezárulni.
Ha visszatekintek az elmúlt évekre bőven találok megbánni valót, de azért olyan pillanatokra is emlékszem, amikre büszke lehetek.
Úgy gondolom kéne pár Újévi fogadalmat tennem. Például, hogy egészségesebben fogok táplálkozni, elkezdek tornázni, leszokom a dohányzásról, kedvesebb leszek az emberekkel stb… De biztos vagyok benne, hogy attól sem a személyiségem, sem pedig a hozzáállásom nem fog változni, csak azért mert egy pohár pezsgővel a kezemben elérzékenyülve hallgatom a Magyar Himnuszt.
Ez is egy furcsa dolog. Régebben olyan természetes volt, hogy ezen az estén éjfélkor meghallgatjuk a valaha megírt legszomorúbb dalt, de mióta külföldön élek, valóban jelentősége van számomra a Himnusznak. Olyankor nagyon szeretnék Magyarországon lenni, megölelni a szüleimet, és ha csak egy percre is, de újra visszafejlődni gyereknek.

Annyira gyorsan telnek az évek, egész évben dolgozunk, talán 1-2 alkalommal eljutunk nyaralni, de a hétköznapok csak úgy rohannak, és év végén mindig döbbenten pislogunk, hogy hova a fenébe ment el az idő már megint. Annyira szeretném, ha a következő év az enyém lenne. Persze ez nem fog magától megtörténni, tenni kell érte, de mennyire fantasztikus lenne, ha a lehetőségek piros villogó fénnyel jeleznék nekem, hogy itt vagyok, ragadj meg! Nem mintha tudnám, mit szeretnék kezdeni magammal. Kéne valami igazi önmegvalósítós terv.

Még mindig eltökélten szeretnék könyvet írni, de amikor rájövök, hogy ugyanazon az oldalon tartok, akkor kitolom magamnak azt a képzeletbeli határidőt. Először azt gondoltam 30 éves koromra befejezem. Nos, ez nyilván nem történt meg, így most az új határidő 35 éves korom lett. Még három évem van, hogy bebizonyítsam magamnak, van bennem tehetség és kitartás. Ha mást nem is tudok teljesíteni a következő évben annyi bizonyos, hogy megpróbálok közelebb kerülni ahhoz, hogy befejezzem a könyvemet. Aztán, ha készen van, lehet, hogy szépen beteszem a fiókomba, és soha senki nem mutatom meg… De még az is előfordulhat, hogy egyszer kiadják valahol. Fene se tudja, de legalább van egy célom, amit kitűzhetek magamnak a jövő évre. : )


Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok! Teljen az estétek kellemesen és legyenek benne olyan szép pillanatok, amikre majd jó szívvel gondoltok vissza a következő évben is.
Kategória: 0 megjegyzés

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése