A nyaralásom alkalmából két könyvet is magammal
vittem. Szeretek a tengerparton heverészni egy jó kis olvasmány társaságával,
és a könyvek, amiket választottam kitűnően elszórakoztattak.
Most a Kalitkába
zárt álmokat szeretném bemutatni.
Nagyon fordulatos volt a történetvezetés,
szimpatikus volt a főszereplő lány, egyensúlyban voltak a pozitív és a negatív
karakterek.
Nagyjából kitalálhatatlan, hogy mi lesz a történet
vége, és én pont ezt szerettem benne, hogy végig fenntartotta az
érdeklődésemet.
Tetszett a korszak és a helyszín is, ahol
játszódott, könnyedén el tudtam képzelni a történetet, ahogy gyorsan forgó
képsorokként futott el a szemem előtt.
Egyébként nagyon díjaznám, ha készítenének belőle
egy filmet, vagy sorozatot, mert szerintem a könyv megérdemelné. Jessica Lange
tökéletes lenne a korosodó bordélyházi madám szerepére, mintha csak neki írták
volna a karaktert, persze ez csak az én véleményem, de én olvasás közben végig az ő arcát láttam magam előtt..
A könyvet Ruta
Sepetys
írta, aki 1967-ben született Michiganben, de szülei
Litvániából származnak.
A szerzőnőnek magyar nyelven Árnyalatnyi remény címmel jelent meg az első műve.
A könyv az 50-es évek Amerikájába, pontosabban New
Orleansba kalauzol el minket. Itt él a 17 éves Josie Moraine, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy ne jusson
az anyja sorságra, aki egy bordélyházban dolgozik. Nagyon szorgalmas, okos, és
segítőkész lány, a karaktere hamar szimpatikus lesz mindenkinek.
A Bordély madámja a korosodó, de még mindig éles
eszű Willie Woodley, aki kedveli a
fiatal lányt, és engedi neki, hogy egy kis plusz pénzért cserében náluk
takarítson hétvégenként.
Josie egy New Orleans-i könyvesbolt felett lakik,
és nappal a boltban dolgozik. Azért nem lakhat a házban, mert bordélyházban az anyjával, mert Willie szerint az nem egy fiatal lánynak való. Ráadásul az anyja gengszter udvarlója úgy tűnt szemet vetett Josie-ra, és a madám nem akarja, hogy a lánynak bármi baja essen.
Josie jó barátságban van az idős, betegeskedő tulaj fiával, aki szintén a könyvesboltban alkalmazott.
Josie jó barátságban van az idős, betegeskedő tulaj fiával, aki szintén a könyvesboltban alkalmazott.
A lány legnagyobb vágya, hogy maga mögött hagyhassa
a várost, és valahol máshol új életet kezdhessen. Minden centjét félreteszi,
hogy egy szép napon majd elszökhessen a bűnözők és prostituáltak
leszármazottjaival benépesített Francia negyedből. De nem számolt az anyjával,
akinél önzőbb, és ostobább nőt keresve sem lehet találni…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése