Utazzunk vonattal... Vagy inkább ne

Bejegyezte: Etti


Kép forrása: youtube.com

Köszönjük, hogy bunkó volt!


*A következő bejegyzés az írországi vonatutasokra vonatkozik, de ha valaki magára ismerne az alább felsorolt embertípusokban, kérem, gondolkozzon el…*



Tömegközlekedéssel járok dolgozni a hét 5 napján, pontosabban szólva vonattal. Bár az éves bérletem ára meghaladja az 1200 eurót is, mégsem tudok csak reggelente leülni a vonaton, mert délutánonként annyira tömve van az összes kocsi, hogy maximum akkor marad 1-2 ülőhely, ha megkezdődik a nyaralós időszak, és ezekért a helyekért onnantól kezdve, hogy kinyílik az ajtó, igazi Hunger Games harc megy.
Egyébként én a tömegközlekedés híve vagyok, mert óvjuk a bolygót, ahogy csak lehet. De azért néha elgondolkozom azon, mennyivel jobb lenne kocsival utazni, ahol az utastársaidat mellőzni tudod. 
És most még nem is a rettentően igénytelen, a ruháját, kabátját csak szökőévben mosó, dezodort nem használó, fogkrémet nem ismerő emberekről beszélek, azok egy külön faj. Egyébként imádom, mikor esik, az emberek kabátja meg úgy kezd bűzleni a zárt vonaton, mint az ázott kutya...


Tapasztalataim szerint az ülések 60%-át férfiak foglalják el, és sokszor érzéketlenül elnézik, ahogy mondjuk, egy állapotos nő, vagy egy idős, mindjárt összeeső személy álldogál mellettük. Természetesen azért vannak kivételek, és az udvariasabb utas, átengedi a helyét, de nyilván ez mindig az ablak melletti illető. A külső ülésen tehénkedő férfi, elvárja a kismamától, hogy átküzdje magát rajta, mert a világ minden kincséért sem hajlandó feltápászkodni a székéből.
Nem szeretném minősíteni, vagy éppen egy kalap alá venni a világ férfiját, mert igenis hiszem, hogy többségben vannak a normális hím egyedek. Vagyis remélem, hogy így van. De valamilyen oknál fogva a bunkók arra a vonatra összpontosultak, amin én utazom -.-

Kép forrása: imagestack.co
 
Az egyik kedvencem, a terpeszkedős férfi. Igen, nőben ritkán van ilyennel dolgom, mert ők a rád ülős fajták inkább.
Tehát, szerencsésen le tudok ülni, már majdnem örülök is, hogy a munka után nem kell még másik 40-50 percet álldogálnom a vonaton ( vagy éppen reggel örülök, hogy extra 30-40 percet aludhatok), de aztán rájövök, hogy a mellettem ülő férfi, terpeszkedős. Ezt úgy kell érteni, hogy valamilyen oknál fogva úgy érzi, hogy a két ülésből másfél őt illeti meg. Magyarán szólva vagy a könyökével, vagy a térdével, de mindenképpen betolakodik az én személyes terembe. Értem, hogy bizonyos anatómiai különbségek miatt egy férfi nem fog tudni teljesen összezárt lábakkal ülni, mert nem kényelmes. De nekem senki ne mesélje már be, hogy nekik akkora f@rkuk van, hogy terpeszülésben kell trónolniuk. 
Azt sem bírom felfogni, hogy telefont nyomkodni, tablet-et tartani, vagy könyvet olvasni (igen szerencsére nem haltak ki a férfi olvasók a világból, csak kevesen vannak) csak úgy lehet, hogy a könyökét belefúrja az én bordámba. Vagy pedig arra kényszerít, hogy teljesen az ülésem szélén kuporogjak, esetenként még a karfát is felhajtva félig a semmiben tartva magam, csak hogy ő „kényelmesen” élvezhesse a sorozatot, amit bámul a telefontján. Ez amúgy nem csak férfiakra, hanem nőkre is jellemző!
Egyébként az sem megoldás, ha a belső ülésen vagyok, mert akkor meg rápasszíroznak a vonat oldalára.
Nőknél tapasztalom leginkább, hogy rám telepszik. Tehát elfordulva, keresztbe tett lábakkal ül, ennél fogva én nem tudok egy teljes ülésen utazni. Minek is azt, neki alanyi jogon jár másfél ülés.
De azt is szeretem, amikor egyszerűen csak közel akar ülni hozzám, a combunk összeér, és még akkor sem veszi észre magát, amikor mozgolódni kezdek...
Megjegyezném, hogy én a bazi nagy táskámmal (minden nő a fél háztartást magával hordja a táskájában), és kezemben a telefonommal, úgy hogy nem vagyok egy kis darab nő, tudok kulturált módon ülni, és a mellettem helyet foglalónak nem kell kiesnie a folyosóra, vagy rálapulnia a falra.

Kép forrása: slideshare.net

Vannak a kioktatós utasok.
Tegnap reggel felszálltam a vonatra, láttam, hogy a kedvenc egy személyes ülésem (tehát senki nem fog mellettem ülni egész idő alatt, és nem fog rám tehénkedni) szabad. Ez a mellékhelyiségnél található. Két egyszemélyes ülés, a WC ajtó, elég közel, de van ablak! Tehát, én előrelátóan minden reggel kinyitom, miután nyár van, ez nem lehet gond, és még itt Írországban sem röpködnek ilyenkor a mínuszok. Már úgy érkeztem oda, hogy egy férfi ült az egyik ülésen, így udvariasan megkérdeztem, zavarja-e, ha kinyitom az ablakot. Újságot olvasott… Belátom az én hibám, hogy eme fontos tevékenység közben zavarni mertem egy ilyen pofátlan kéréssel! Lassan letette az újságját, és rám ripakodott: „Mégis miért akarja kinyitni az ablakot? Nem fogok benzingőzt  belélegezni egész úton! Működik a légkondicionálás, és nincsen olyan meleg”! Mindezt sikerült olyan sértő és kioktató hangnemben közölni, hogy azonnal fel is ment bennem a pumpa, hiszen még csak reggel 70.30 volt és már volt szerencsém a napot azzal kezdeni, hogy belebotlottam egy bunkóba.
Tehát, fogtam magam leültem, és közben mosolyogva (vagy inkább vicsorogva) mondtam neki: „Legközelebb nyugodtan mondja csak azt, hogy NEM szeretné, ha kinyitnám az ablakot”.
Úgy zavarba jött, hogy teljesen elvörösödött, és nevetgélve mondogatta, hogy de ő csak el akarta nekem magyarázni, hogy miért ne nyissam ki az ablakot. Mondtam neki, hogy szerintem meg nem ez történt, és nem érdekel, amit mond, és persze még küldtem felé egy f@ck you pillantást is. Ezután totál leforrázva ült ott a helyén, és egész úton kerülte a tekintetemet. Gondolom nem esett le neki, hogy, ha udvarias maradt volna, akkor én sem szólok be neki.
Megjegyezném, hogy már máskor is kérdeztem meg velem szemben ülő utast, hogy kinyithatom-e az ablakot, és eddig még senkinek sem volt elnevetése. Azt is merem állítani, hogy nem lélegeztünk be benzingőzt egész úton. Természetesen, ha valaki nem akarja, hogy kinyissam az ablakot, és ezt normálisan közli, azt is meg fogom érteni.

Szóval a vonaton utazó férfiak egy része bunkó. És persze vannak kivételek is! Na de nehogy azt gondoljuk, hogy a nők körében nem akadnak olyanok, akik kiverik másoknál a biztosítékot.

 Kép forrása:keepcalm-o-matic.co.uk

Van egy nő, aki minden reggel felszáll a vonatra a nagyjából 8-10 hónapos kisfiával. Ő a nem törődök vele fajtából van.
A gyereke attól a pillanattól kezdve nyűglődik, majd pedig ordítva sír, hogy feszáltak a kocsiba. Mindez azonnal abbamarad, amikor leszálltak, és ezt onnan tudom, hogy egy helyen szállunk le. Én nem vagyok mérges a babára, hogy is lehetnék. Nem mondom, hogy néha nem idegesít fel, mert tudjuk, hogy képesek megütni azt a hangszínt, amikor elpattan bennünk valami. De a haragom sokkal inkább az anyukára irányul.
A hölgy ugyanis, abszolút érdektelen a problémával szemben. Nem foglalkoztatja, hogy a gyereke azért sír, mert talán, éhes, unatkozik, fél, vagy álmos. Tök nyugodtan áll a babakocsi mellett az ordító gyerekkel, és közben néz maga elé, vagy a telefonját nyomkodja, és úgy tesz, mintha nem az ő fia hisztizne. Lehet, hogy akkor sem változna semmi, ha megpróbálná elcsendesíteni, de legalább látnám azt, hogy nem csak ott áll. Soha egy játékot nem adott a gyereke kezébe, hogy elvonja a figyelmét, és még csak nem is hajol oda hozzá, hogy beszéljen vele, (amire nyilván nem tud válaszolni a baba, de az anyja hangja talán megnyugtatja). Ha már elég sokan néznek a nőre gyilkos pillantásokkal, akkor hajlandó úgy tenni, mintha a gyerek hozzá tartozna.
Ennek egy másik változata az az apuka, akinek a lánya szintén képes végigsírni az egész utat ( lehet, hogy unatkozik, éhes, fél, fáj valamije stb...). De a kislányhoz tartozó úriember ebből semmit nem érzékel, mert a rekedtre ordító gyereke mellett ülve, végig zenét hallgat. Hiszen mit számít a többi utas lelki békéje, a babakocsiban lévő  gyereke jóléte, ha ő élvezheti a vonatozást. 

 Kép forrása: dalymail.co.uk

Ezen felül még imádom a vonaton sminkelő nőket. Igen ez itt mindennapos jelenség, és úgy látszik, normálisnak számít.
És most nem azokról a nőtársaimról beszélek, akik egy gyors pillantással ellenőrzik a Makeup-juk állapotát, hanem, akik a vonatülésen festik ki magukat.
Tehát nem baj, ha a mellettem ülő 40 percig sminkelő nő, beborít engem a púderével, (olyan is volt, aki alapozót csöppentett a kezemre) és az is előfordult már, hogy kis híján az arcomba fújta a hajlakkját, de körmöt is előszeretettel festenek, mert az amúgy is kellemes szagú, és  az ilyesmit valóban a vonaton kell intézni. Ne is hagyjuk meg a férfiaknak azt az illúziót, hogy természetesen vagyunk sugárzóan szépek…

Ami pedig mindkét nem képviselőire egyaránt jellemző!



Kép forrása: smart-safe.com

A vonaton telefonáló emberek egy része nincs tudatában a viselkedésük zavaró mivoltával. Azért egyetlen szót sem szólhatok, hogy nagyjából ezer féle nyelven szólal meg az utazóközönség. Ha hívásom van, az esetek 90%-ban magyarul telefonálok, tehát lehet, hogy az én beszélgetésem is idegesíti a közvetlenül körülöttem állókat. Bár hozzátenném, én képes vagyok úgy telefonálni, hogy a beszélgetés köztem és a vonal túlsó végén lévő személy között zajlódjon. 
Erre úgy tűnik nem mindenki képes, mert egyesek szeretnék átkiabálni a távolságot a hívott személy és maguk között. Szerintem mikor telefont vásárolunk, kéne a boltokban egy teszt, amin bemutatjuk, hogy tudunk-e kulturáltan mobil készüléket használni, és ha nem, akkor egyszerűen nem lehetnénk jogosultak a telefonra!

 Kép forrása: cliparts.co, moroccanbuzz.com

A csomaggal utazók is megérdemelnek egy külön bekezdést. Több alfajuk is létezik... -.-



1. A hatalmas csomagját (bőrönd, bevásárló szatyrok) mindenképpen az ölében akarja tartani, mert valószínű attól fél, hogy valaki el fogja lopni.
Először is, csodálatos csomagtároló részek vannak kialakítva végig a vonaton, másodszor pedig, az elmúlt évek alatt tőlem még soha senki nem lopott el semmit a tömött vonaton, maximum én felejtettem fent a holmim. Na persze azt is megértem, ha azért nem teszi fel a csomagját, mert nem fér fel a tárolóra, vagy olyasmi van benne, ami kifejezetten törékeny. De a nemrégiben vásárolt 50db felsődet biztos nem kell egész úton úgy dédelgetni, hogy engem lelökjél az ülésről.

2. Vannak olyan a jólneveltséget mellőző utasok, akik szeretik a mellettük lévő ülésen szállítani a csomagjukat, és amikor te udvariasan megkérdezed, hogy leülhetnél-e, akkor úgy néz rád, mint a véres rongyra. Mert egyértelmű, hogy az ő szatyra megérdemli, hogy az ülésen legyen, de te, mint emberi lény, nyugodtan álldogáljál csak, mert biztos nem fizetsz eleget a jegyedért, és hogy élvezhetnél már előnyöket egy bevásárlószatyorral szemben?

3. Akadnak olyan emberek, akik hátitáskájuktól a világ minden kincséért sem tudnak megválni. A szituáció a következő, ami leginkább őszi és téli időszak alatt fordul itt elő. A vonat késik és/vagy kimarad egy járat, ezért a következő járműre kétszer annyi ember próbál felszállni, hogy beérjen a munkahelyére/iskolába. De nem elég, hogy esélyed sincs leülni, még állni is úgy fogsz, mint egy szardínia. Ilyenkor nem morgok, mert nem én vagyok az egyetlen, aki kényelmetlenül utazik. De olyankor igenis szólok, mikor az előttem álló ember (mindegy a neme és a kora is, mert a hátizsákosoknál ez általános probléma), nem vette le a táskáját, hogy a lábához tegye, hanem a hátán hagyta, és még időnként forgolódik is, hátha még jobban pofán tud ütni. Naná, hogy az illető megsértődik, mikor megkérem, hogy vegye le a táskáját, mert megüt vele, vagy összenyom. De, hogy ez miért ad okot sértődésre, az számomra örök rejtély marad…



Kép forrása: etsy.com 
Mindig jó belebotlani egy én csak 1-2 megállót megyek emberbe is. 

Ezek az utasok azok, akik tipikusan a belső ülésre fognak leülni, holott tudják, hogy minimális időt fognak a vonaton tölteni. Tehát, amikor leülsz melléjük, és örülsz, hogy munka után holt fáradtan nem kell állnod, és az álom is elnyom kb. húsz másodpercen belül, akkor minimum 50% esélyed van rá, hogy az utastársad 1-2 megállós. Amikor már elrendezted a csomagod, és majdnem alszol, fel fog ébreszteni, hogy közölje, „Jaj én itt leszállok”. Tehát olyan 5 percig utazott ülve, mert az fontos volt számára, és egyáltalán nem gondolja, hogy a külső ülésen kellett volna lennie. Nem, inkább te kászálódjál ki nagyon gyorsan a helyedről, mert ő akkor fog felpattanni, amikor a vonat már majdnem elindult, és nem akkor, amikor beérkeztek az állomásra, ja és persze még ő az, aki türelmetlenül csettintget a nyelvével. 


 

Kép forrása: remodelista.com   

Utoljára hagytam a kedvenceimet a szipogósokat…

Bár azt hinnénk hogy ez csak szezonális probléma, itt Írországban, ahol átlagosan 9 hónapig borult az ég és esős az időjárás, az ember könnyedén megfázhat. Ez elég sok mindenkivel megtörténik, és akkor még nem említettem az allergiájukkal mit sem törődő utasokat.
Bizony előfordul, nem is kevés alkalommal, hogy felnőtt ember létére, zsebkendővel soha nem rendelkező utastársam, egész úton szívja az orrát, ezzel meglehetős undort keltve bennem. Ha mellettem, vagy asztallal elválasztott négyes ülés esetében előttem ülő személyről van szó, ilyenkor diszkréten fel szoktam ajánlani egy csomag zsebkendőt, mert nálam mindig több is van. DE NEM KELL NEKIK! Az esetek 99%-ban közlik egy szintén kedves mosollyal, hogy „Thanks, I’m fine”, és vígan szívogatják tovább a taknyukat.
Az elmúlt 8 év alatt mióta itt élek, eddig 1 ember fogadta el a felkínált zsebkendőt, és egy másik személy volt, aki megkérdezte tőlem, hogy véletlenül nincs-e nálam egy felesleges. Az egyik egy ír nő volt, a másik pedig egy külföldi. Szóval e tekintetben az állás 1:1.


kép forrása: news.com.au
+1 
A húsz év alatti, rendszerint nagy társasággal utazó személy. Velük leginkább késő délutáni, esti időpontokban lehet találkozni. Tehát, ha el akarod kerülni őket, ne utazz ezekben az időpontokban.

Ezek a személyek egész úton ordítva fognak társalogni egymással, fülhallgató nélkül fognak  zenét hallgatni, filmet nézni, mert meggyőződésük, hogy ez mindenki mást is érdekelhet a vonaton. De a legkedvesebb szokásuk az ülésre felrakott lábbal való  utazás. Annak ellenére, hogy ez kifejezetten tiltva van, és minden ablakon van egy figyelemfelkeltő matrica, hogy rohadtul ne csinálják, ők lesz@rják. Mert mennyivel egyszerűbb már letépni a matricákat és/vagy összefirkálni, mint betartani a szabályt. Neked pedig sokkal jobb érzés  másnap úgy helyet foglalni az ülésen, hogy előtte lévő este egy koszos bakancs volt rajta.

 Összegezve, az emberek bizonyos része abszolút nem érdemli meg, hogy tömegközlekedéssel utazzon, vagy, hogy egyáltalán a világon legyen.  Mert szép elképzelés volt a tömegközlekedés gondolata, ami környezet és költségkímélős is. De arra nem gondolt a buszok, vonatok, villamosok szülőatyja, hogy az utazóközönség egy része nélkülözni fog mindenféle illemtudást, és olyan alacsony lesz az I.Q-ja, hogy még neki fog feljebb állni, ha valaki rá mer szólni.
 
Azonban, szerencsére a reggeli és délutáni utazásom során nem minden nap történik velem zavaró incidens, mert azért még mindig többségben vannak azok az emberek (nők és férfiak egyaránt), akikbe szorult némi kultúra.
Így az orrát folyamatosan szívogató, a telefonba ordító, a széken ádázul terpeszkedő, a síró gyerekével nem foglalkozó, sminkelő, csomagdédelgető, lábfelrakós emberek, talán egy nap majd példát vesznek rólunk, akik a járművet arra használják, hogy elérjék vele úti céljukat, és eközben senkit sem zavarnak.

Ahogy Martin Luther King is mondta: „Van egy álmom…”
Kategória: 2 megjegyzés

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia Etti!

Nagyon jópofa ez a bejegyzésed! :D Tök jókat röhögtem közben. Ez egyébként Magyarországon is így van, bár én már nem vagyok rendszeres utazó a vonaton, legalábbis napi rendszerességgel nem közlekedek rajta, de láttam eleget ezekből az emberekből ahhoz, hogy pontosan értsem, hogy miről beszélsz. :D
Szeretem még egyébként azokat is, akik nem tudják felfogni a biciklitároló kocsi használati elképzelését, és gyakorlatilag a kocsiban a folyosón helyezik el a kerékpárt, majd úgy tesznek, mintha a legjobb helyen lenne, és az ott senkit nem zavarhatna... -.-" Na, de azért szerencsére az ilyen ritka.
Kitartást kívánok neked a mindennepos vonatozásokhoz a továbbiakban is! :)

Puszi,
Ninell

2015. augusztus 14. 7:49
Etti írta...

Kedves Ninell!
(Köszönöm, hogy már második alkalommal szólsz hozzá bejegyzéshez)

Örülök neki, hogy azon szerencsések közé tartozol, akiknek már nem kell, minden nap tömegközlekedéssel bajlódniuk. Amúgy igen okos találmány a busz, a vonat és a villamos. Csak arra nem gondolt soha senki, hogy az együtt utazó emberek bizonyos százalékának az illemtanos órák teljesen kiestek az életükből.

Egyébként állítom, hogy, ha leszálláskor felbuknál a bicikliben, amit rossz helyen tárolnak, még te kapnál csúnya pillantásokat...

Puszi

2015. augusztus 14. 8:07

Megjegyzés küldése