Piaf
*A bejegyzés
cselekményleírást tartalmaz*
Szeptemberben,
abban a csodálatos élményben lesz részem, hogy végre ellátogathatok Párizsba.
Ez az utazás, mér hosszú évek óta rajta volt a bakancslistámon, és nagyon
boldog vagyok, hogy beteljesül. 4 csodálatos napot fogok ott tölteni, amiből az
egyik biztosan az Euro Disney parkban fog végződni, mert olyan nincs, hogy oda
ne menjek el.
Szóval, minél
alaposabban megpróbálok ráhangolódni az utazásba igyekszem „magamba szívni”
Párizs, Franciaország csodás hangulatát. Szóval, Francia zenéket hallgatgatok
és persze filmeket is nézek. Így történt, hogy végre megnéztem a Piaf (La Môme) c. filmet, ami Édith
Piaf sanzonénekes, tragikus fordulatokkal teli életét dolgozta fel, akiről
kiderült számomra, hogy az éneklésen kívül nem sok boldogság jutott neki.
Nem is
értem, hogy maradhatott nekem ki ez eddig, mert imádom azokat az alkotásokat,
amik megtörtént eseményeket dolgoznak fel, és ez egyben önéletrajzi film is
volt, ami különösen tetszett, bár témáját tekintve musicalfilm, és dráma.
*Cselekményleírás*
A történet
1918-ban kezdődik, amikor a még kislány Édith egy lépcsőn ülve sírdogál, amíg
az anyja Anetta az utcán énekel. Az apja az I. világháborúban harcol, és a
szétszakított család alaposan megsínyli ezeket az éveket. Anetta (Clotilde Courau) el van keseredve, és
úgy dönt, elutazik Konstantinápolyba, hogy énekesként szerencsét próbáljon,
Édith pedig anyai nagymamájához kerül.
A háború
végén, az apja elmegy érte, és kiszabadítja szörnyűséges körülményei közül,
mert Anetta anyja meglehetősen szegény volt, és nem tudott megfelelően
gondoskodni az unokájáról.
Csakhogy az
apja Louis (Jean-Paul Rouve neve ismerős
lehet az Adéle és a múmiák rejtélye c. filmből ), vissza szeretne téri a
cirkuszhoz, ahol a háború előtt dolgozott, mint roppant hajlékony előadóművész,
és a lányát az anyjánál hagyja, aki bordélyházat vezet Normandiában (Franciaország észak-nyugati része).
Itt Titin a
jólelkű, de kissé labilis idegzetű prostituált veszi gondozásba a kislányt, ám
Édith egy szaruhártya-gyulladás következtében megvakul két évre.
Végül pár év
után Louis visszatér a gyermekért, és magával viszi, hogy beálljon a cirkuszi
társulathoz. De Édith nem alkalmas erre a munkára, alacsony testalkata és
vékony csontozata miatt (Mindig is
madártermetű volt, élete vége felé, már teljesen meghajlott a háta. Külseje
miatt kapta a Piaf művésznevet, ami a francia argóban verebet jelent).
Miután megválnak a társulattól, az apja az utcán
mutatja be számait, mint a Kígyóember, de a kislány továbbra sem jeleskedik
semmiben. Aztán egy napon énekelni kezdi a La
Marseillaise (Franciaország himnusza) c. dalt, és innentől kezdődik a
szenvedélye a dalok iránt.
Fiatal
lányként, Édith (Marion Cotillard az
Eredet és az Éjfélkor Párizsban c. filmekből lehet ismerős a neve)
Montemartre utcáin koldul, énekléssel keresi a kenyerét, aztán a pénzből ő és
fogadott nővére Mômone (Sylvie Testud) esznek valamit, és rémes olcsó
motelekben éjszakáznak. Itt figyel
fel a nő tehetségére Louis Leplée (Gérard
Depardieu Zöld kártya, A Vasálarcos) lokáltulajdonos, aki a Piaf
művésznevet adja neki, de gyakran emlegették a La Môme (fiatal nő, gyermek) néven is.
Édith
karrierje végre beindul, de ekkor váratlan fordulat következik, mert Louist meggyilkolják, és Piaf is a gyanúsítottak
listáján van. Ezután megint az utcára kerülne, de Raymond Asso (Marc Barbé) dalszövegíró felkarolja, és
kitalálja Piaf igazi image-ét,
színpadi mozgását. Ekkortájt ismerkedik össze Marguerite Monnottal is (Marie-Armelle
Deguy), aki többek között a
Milord c. dalt is szerzi neki.
Raymondnak hála,
újjászületik az igazi Édith Piaf, a sanzonénekesnő, akinek az egész világ a
lába előtt hever, és innentől kezdve la Môme már nincs többé, hiszen ő már egy komoly,
felnőtt nő.
Piaf élete
nem mentes a tragédiáktól. Amikor először turnézik New Yorkban, a közönség
egyáltalán nem szereti, de itt találkozik össze Marcel Cerdan nevű bokszolóval,
akivel egyből egymásban szeretnek. Csakhogy a férfi már nős, és gyerekei is
vannak, ám a titkos viszony így is boldog egy ideig.
Marcel
repülőgép szerencsétlenség áldozata lesz, pont akkor, mikor egy alkalommal New
Yorkba siet, hogy láthassa Édith-et. A nő teljesen összeroppan, és innentől
kezdve az alkohol rabja lesz.
Évekkel
később házasságot köt Jacques Pills sanzonénekessel, de 4 évig tartó
kapcsolatuk zátonyra fut.
Édith
autóbalesetet szenved egy fellépésről hazafelé tartva, és a fájdalmára kapott
morfium később is nagy szerepet játszik ezután az életében. Immáron nem csak
alkoholista, hanem gyógyszerfüggő is. De a karrierje töretlen, végre New York
közönsége is belátja, hogy igazi tehetséggel van dolguk. Viszont a színpadon
egyre nehezebben boldogul, gyakran elájul, túl gyenge, fellépéseket kell lemondania.
Végül az
orvosai és a Managere kényszerpihenőre küldik, miután 1950-ben gyógyíthatatlan,
áttétes rákot diagnosztizálnak nála. Édith semmit sem tűr rosszabbul, mint a
tétlenséget, így nem törődve állapotával, újabb fellépést akar, méghozzá az Olympia
(Párizs híres koncertterme)
színpadán.
A fellépés
előtt nem sokkal betoppan hozzá, egy akkor még ismeretlen férfi, és zongorán
játszani kezdi neki a Non, Je ne regrette rien (Nem, én nem bánok meg semmit) című számot, amiről Édith állítja, hogy erre a dalra várt egész
életében, mert ez végre csakis róla szól. A szöveg ugyan meglehetősen egyszerű, mégis
szívbemarkoló.
Édith Piaf
minden erejére szüksége van, hogy állni tudjon a színpadon, de mégis elénekli a
dalt, és elsöprő sikert arat.
Élete vége
felé egy nála jóval fiatalabb görög férfival él, akihez hozzá is ment. 1963
október 10.-én bekövetkezett halálakor a filmből megtudhatjuk, hogy fiatal
nőként volt egy lánya, aki agyhártya-gyulladásban halt meg két évesen (Az énekesnő 18 éves korában szülte). Az is
kiderül, hogy szeretett kötni, hogy alapvetően barátságos természetű volt,
pedig sok viszontagság érte, és az emberek sokszor kihasználták. Hangos volt és
harsány, talán sosem tudta levetkőzni magáról, hogy sokáig az utcán élt.
Tragikus sorsa sokakat megérintett.
***
Piaf vidéken
hunyt el, de még aznap éjjel Párizsba szállították, és az újabb halotti
anyakönyvi bizonyítvány szerint október 11.-re változik halálának időpontja. A temetésére hatalmas
tömegek érkeznek mintegy 40.000 ember kísérte utolsó útjára. Egyik legjobb
barátja Marlene Dietrich (Ő volt az esküvői tanúja is) is részt vesz a
ceremónián. Sírjánál csak Thouvenin de Villaret atya, a színházi és zenei
szakma alamizsnása mondhatott rövid áldást, mert az egyház az énekesnő bűnös
életvitelére hivatkozva megtagadta tőle a katolikus temetést (Piaf hívő katolikus volt, nem is volt hajlandó fellépni a nyakában lógó keresztje nélkül). Sírkövén ez áll: Lamboukasné, akit Édith Piaf-ként ismertek.
Édith Piafon kívül itt nyugszik édesapja, Louis-Alphonse Gassion és
kislánya, Marcelle, a lánya aki 2 éves korában, 1935-ben halt meg, valamint Piaf
özvegye, Théo Sarapo (Thépohanis Lamboukas) is, aki 1970-ben autóbalesetben
veszítette életét.
Piaf dalait
ma is sokan kedvelik, jellegzetes mély hangja igen meghatározó volt a
zeneiparban.
Simone Berteaut (Mômone) volt Édith fogadott
nővére, aki az énekesnő halála után könyvet írt róla, és az együtt töltött
évekről.
Néhány ismertebb dala a sok közül
1945 - La vie en Rose,
amit több nyelvre is lefordítottak.
1949 - Hymneà l'amour
A szerelem himnusza
1951 - Padam… Padam…
1959 - Milord,
viszonylag későn 1959-ben énekelte, a számot több nyelvre lefordították
1960 - Non, Je ne
regrette rien, az egyik legmeghatározóbb, és egyben utolsó dala
volt.
Dalait többek között Louis Armstrong (La vie en
Rose) és Cher vagy Teresa Brewer (Milord) is feldolgozta.
Magyarországon a Napoleon Boulevard (Vincze Lilla) francia nyelven előadta a
Milord c. számot, valamint Vári Éva nagysikerű tartott Piaf estet.
A film
címszerepében Marion Cotillard-ot
láthatjuk, aki alakításával 2008-ban megnyerte a Golden Globe-díjat, a
BAFTA-díjat, a César-díjat és az Oscar-díjat is. A Francia színésznő maga is
kiváló hangú énekes, amit a Nine c. filmben be is bizonyít Take it All c.
dalával.
A nemzetközi
elismerést egyértelműen a 2007-es Piaf film hozta el neki, és így végre
Hollywood is felfigyelt az igen tehetséges nőre.
Meg kell
említenem, hogy a filmben szereplő dalokat a címszereplő Marion
Cotillard úgy adja elő,
mintha tényleg ő maga énekelte volna, az alakítása nagyon meggyőző volt. A film
látványtervezése kitűnő volt, nem is beszélve a sminkről, amiért nagy
dicséret jár a maszkmestereknek. A színésznőből tökéletes Piaf-ot varázsoltak,
aki hihetetlen vékonyra fogyott a film kedvéért.
Magyarországon
Piaf címmel mutatták be a filmet,
míg Francia nyelvterületeken a La
Môme
néven futott. Amerikában, és egyéb Angol nyelvterületű országokban a La vie
en Rose címet viselte az alkotás.
Marion
többek között A sötét lovag: Felemelkedés, Fertőzés, Eredet, Éjfélkor Párizsban
c. filmekből lehet ismerős. Jelenleg is Franciaországban él férjével és
kisfiával.
Aki még nem
látta a filmet, annak meleg szívvel ajánlom, engem teljesen levett a lábamról! A szinkronos változata megtalálható az interneten.
A film francia nyelvű, angol feliratos bemutatója itt található: Piaf
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése