M.C. Beaton írónő
Miss Hannah Pym
kalandjai
*A bejegyzés
cselekményleírást tartalmaz*
Miután
már kiolvastam az összes Agatha Raisin sorozatot, amit magyarul jelenleg fel
lehet lelni, úgy döntöttem vetek egy pillantást az írónő többi könyvére is.
Így
esett, hogy belekezdtem a Miss Pym-ről
szóló hat részes sorozatba. Magyarországon eddig három kötet jelent meg
fordításban az Ulpius-ház
Kiadó jóvoltából, a fordítást pedig Szűr-Szabó Katalinnak köszönhetjük.
A
történetek a 1800-as években játszódnak, tehát a 19. században, amit az angolok
Viktoriánus kornak neveznek Viktória Brit királynő tiszteletére, aki ezekben az
években uralkodott.
Amikor
az egyik ismerősöm megvásárolta nekem a könyvet, volt egy kis gubanc, és véletlenül
a második kötetet küldte el (az elsőt azóta sem olvastam), de nem volt gond így
is értettem a történéseket, ugyanis a skót származású írónőnek (M.C. Beaton), megvan az a jó (néha meglehetősen idegesítő) szokása,
hogy bizonyos részleteket elismétel az előző kötetekből, hogy emlékeztesse az
olvasót.
Így
gyorsan rájöttem, hogy a főszereplő Miss
Hannah Pym a negyvenes éveinek közepén jár, valamikor házvezetőnő volt, és akire
megkeseredett gazdája (a felesége jó pár éve megszökött az inassal), 5.000
fontot hagy halála után.
Hannah
egész életében szolgáló volt, és a legaljáról küldötte fel magát házvezetőnőnek,
soha nem ment férjhez, valószínűleg nem is nagyon akart.
Munkaadója
elhunyta után, nem keres másik állás, hanem inkább elhatározza, hogy az örökölt
pénzből körbejárja Angliát.
A
kor szokásainak megfelelően postakocsival utazik, és minden kötetben egy új
helyre látogat el. Az első könyvben Exeterbe
megy, a másodikban Bath-ba, a
harmadikban pedig Porthsmouth-ba stb.
Azt
mindenképpen meg kell említenem, hogy Miss Pym, bár még maga előtt is tagadni
próbálja, gyengéd érzelmeket táplál Sir George Clarence iránt (korábbi gazdája
bátyja), aki még mindig agglegény, és mindig rendkívül kedvesen, és udvariasan
bánik a nővel.
A
könyv gyakran megemlíti a 19. század szokásait, bár sajnos nem fejti ki
részletesen mindegyiket – az írónő nyilván elvárja tőlünk, hogy legyünk
tisztában az ilyesmivel –, de azért azt például meg lehet belőle tudni, hogy a
postakocsival való utazás nem volt olcsó mulatság. Nagyon hosszadalmas is volt
eljutni a kívánt célig, ezért az utasoknak gyakran meg kellett szállniuk estére
egy-egy fogadóban, mielőtt tovább kocsikáztak volna, de legalábbis pihenőket
kellett tartaniuk, ahol esetenként rummal kevert meleg tejjel kínálták őket a vendéglősök.
Annyi
bizonyos, hogy azokban az időkben, egy úri hölgynek, akkor is csodaszép ruhában
kellett utaznia, ha az nem volt éppen praktikus, esetleg még fázott is benne.
De oda se neki, egy kis tüdőgyulladás senkit nem állított meg abban, hogy
télvíz idején muszlincipőben járkáljon. A tehetős kisasszonyok sosem utazhattak
kíséret nélkül, és úgy általánosságban tilos volt ismerkedniük. Az ilyesmire
ugyanis ott volt a báli szezon, ahol a szüleik felügyelete mellett, kis
szerencsével megtalálhatták azt a férfit, akihez hosszas udvarlást követően
hozzámentek.
A
dús szemöldök és hajkorona volt divatban, ildomos volt bokát villantani, de
csak is akkor, ha szép szaténharisnyába bújtatták a hölgyek a lábukat.
A
Donwton Abbey sorozat óta azt is
tudom, hogy ebben az időben egy nőnek nem lehetett saját véleménye, csak akkor,
ha férjezett volt. De ebben az esetben a véleménye nem térhetett el ura és
parancsolja meglátásaitól, ahogy ezt Maggie Smith volt szíves kifejteni az
egyik epizódban. : )
A
könyv pontosan azért tetszett meg annyira, mert Miss Pym, fittyet hányva a
szokásokra, igenis megmondja mindenkinek, amit gondol, semmit nem rejt véka
alá, és bár a postakocsi utasai között, sokszor rangban felette álló emberekkel
kerül össze, ő sosem zavartatja magát. Viszont mindig attól retteg, hogy valaki
egyszer a fejére fogja olvasni, hogy nem előkelő hölgy; előéletét mindig csak
azokkal osztja meg, akiket igazán a bizalmába fogad.
A
leírás alapján, Hannah nekem úgy jelent meg a képzeletemben, mint Barbra Streisand a Hello, Dolly c.
filmben. Az írónő ugyanis, vékony testalkattal, hosszúkás orral, és az
akkoriban egyáltalán nem divatos vöröses hajkoronával ruházta fel a
főszereplőt. Miss Pym nagyon karakán természet, és legfőbb küldetésének tartja,
hogy a postakocsiban utazó hajadon, szép fiatal nőt (egy ilyen szereplő mindig
van a történetben), mindenképpen összeboronálja valakivel.
*Tehát, mivel az első kötetet nem olvastam,
a második és a harmadik részt tudom csak ismertetni.* : )
Az
összes kötetben lesz egy hajadon a postakocsiban, akin megakad Hannah szeme, és
akinek megpróbál hozzá illő férjet keresni.
A
második kötetben Miss Belinda Earle, a kiszemelt „áldozat”, akit a családja
Bath-ba kíván száműzni, miután botrányos módon meg akart szökni az inassal.
A
postakocsi útközben megbokrosodott lovainak köszönhetően, Baddell Castle
közelében, belezuhan a jeges folyóba. A jelenetnek az igen fess Frenton márki
is szemtanúja, aki azonnal a bajbajutott utasok segítségére siet, és úri
kötelességének tartja, hogy mindenkit elszállásoltasson a kastélyában.
A
márkit szinte azonnal megbabonázza Belinda szépsége, és ez Miss Hannah Pym
figyelmét sem kerül el. Rögvest
elhatározásra jut, Frenton márkija és Miss Earle egybe fognak kelni, mielőtt elhagynák a férfi kastélyát! (Nagyjából
ez lesz a mozgatórugója az egész könyvnek.)
Csakhogy
a lánnyal utazó gardedámja igencsak rosszmájú, és bizalmasan közli a márkival,
hogy Belinda becsületén folt esett. Innentől kezdve Frenton egészen más szemmel
néz a valójában ártatlan teremtésre, mert könnyen megkapható nőcskének véli,
akiben bármikor kedvét lelheti, ha akarja.
Miss
Pym azonban magabiztos és talpraesett teremtés, nem hagyja csak úgy, hogy bemocskolják
fiatal pártfogoltja nevét.
A
házasságot szövögető nőt semmi sem tudja eltéríteni a tervétől, még, a szintén
a kastélyban vendégeskedő Miss Pénelopé Jordan sem. A hölgy a Márki jegyese, és
egyáltalán nem nézi jó szemmel, hogy Belinda személyében konkurenciára lelt…
*A
könyvben nagyon szórakoztató, a sokszor felbukkanó humor, továbbá Hannah
szókimondó észrevételei is fokozták az élvehetőséget. Viszonylag gyorsan elér a
történet a tetőpontjára, és onnantól kezdve már kezdődhetnek a fordulatok, mert
a kastélyban mindenki terveket kovácsol, és cseleket szövöget.
A
postakocsin utazók, ebben a kötetben nem olyan érdekes mellékszereplők, de
azért nem kell amiatt aggódni, hogy miattuk unalmassá válnának az események.
A
regény nyelvezete egyáltalán nem nehéz, roppant olvasmányos, csak sajnos nem
valami hosszú.*
A
bájos Miss Hannah Pym ezúttal Portsmouth-ba utazik, méghozzá a gyönyörű Miss
Penelope Wilkins társaságában, aki egy gazdag kereskedő lánya.
Penelopét
elbocsájtották a lánynevelő intézetből, mert a zenetanára megkérte a kezét,
amit a lány visszautasított, és az intézmény igazgatónője szerint, mindez
botrányos körülmények között történt. Az esetről levelet is küld Miss Wilkins
szüleinek, aminek a lány egyáltalán nem örül.
A
postakocsiban utazik még Mr Cató, az amerikai üzletember, Miss Trenton, aki
titkolni igyekszik, hogy elszegényedett nevelőnő, ezért úgy tesz, mint aki rendkívül
vagyonos. A kis társasághoz csatlakozik Lord Agustus is a léhűtő,
pénzszórásáról és italozási hajlamairól hírhedt fiatalember is, aki csak azért
utazik el a tengerparti városba, hogy idős rokonától járadékot kuncsorogjon ki.
Miss
Pym annak ellenére, hogy a Lord láthatólag hidegen hagyja Miss Wilkinst, sőt még meg is veti kifogásolható életvitele miatt – és ez
olybá tűnik kölcsönös érzés, mert Augustust sem érdekli a fiatal nő, ő pedig azért nézi le a lányt, mert igazi kis nebáncsvirágnak találja –,
elhatározza, hogy összeboronálja a két fiatalt, mielőtt még elérnének Portsmouth-ba.
Kalandos
utazásuk során megmentenek a bitófától egy lopással vádolt, valójában ártatlan,
néma szolgálót, aki hálája jeléül Miss Pym inasának szegődik. Lady Carsley, aki könnyű szívvel felakasztatta volna a férfit, holott maga is tudta, hogy nem
bűnös, ádáz bosszút forral a postakocsi utasai ellen…
*Bevallom
ez a kötet jobban tetszett, mint az előző, kicsit olyan, mintha az egész ízére
mostanra érzett volna rá az írónő. Sokkal fordulatosabb a cselekmény,
érdekesebbek a mellékszereplők. Külön élvezet volt végigizgulni, hogy vajon
sikerül-e Lady Carsleynak megbosszulnia a becsületén esett foltot. Természetesen
a szokásos házasságközvetítési bonyodalom is humorosan volt megírva, de ennek a
könyvnek a pikantériáját most az inas Benjamin felbukkanása adta.*
2 megjegyzés:
Kedves Etti!
Nagyon tetszett ez a könyvajánlód, szerintem nem kell aggódnod azon, hogy még viszonylag új vagy a műfajban, mert máris remekül megy! :) Az volt a legjobb, hogy sikerült visszaadnod a történet hangulatát, ezt a 19. századi postakocsikázós, kalandozós könnyed mindennapi életet. Érződik, hogy Miss Pym karaktere elbűvölt téged, és ezt a lelkesedést át tudod ragasztani az olvasóra is.
Nekem van még pár könyv most itthon a polcon, amiket már régóta el szeretnék olvasni, de meghoztad a kedvem ezekhez a regényekhez, úgyhogy nagy eséllyel el fogok olvasni egyet-kettőt. :)
Ó, és nagyon szépséges a blogod! Csak így tovább! ^_^
Kedves Ninell!
Tényleg nagyon tetszik a főszereplő jelleme, és a könyvsorozat hangulata. Remélem, hogy neked is kedvedre való lesz majd, bármelyik kötetet olvasod is el.
A blogra vonatkozó dicséret nagyon jól esett. Hatalmas ölelés jár érte!!! :)
Megjegyzés küldése